Háromszék egyik leghíresebb búcsújáró helyén, több száz hívő jelenlétében búcsús szentmisén vehettünk részt szombaton, 2022 július 2-án, Futásfalván. A Szent András tiszteletére felszentelt templom kertjében lévő szabadtéri oltárnál a fogadalmi nagybúcsú 11 órakor kezdődött. Futásfalvát 1992 januárjában nyilvánította kegyhellyé Erdély római katolikus érseke. Az idei, Sarlós Boldogasszony-napi fogadalmi nagybúcsú főcelebránsa, a szentmiseáldozat bemutatója Tamás József nyugalmazott püspök volt. Közreműködött Fórika Balázs, a kézdivásárhelyi-kantai Szentháromság-plébániatemplom, Pál László az alsótorjai Szent Miklós-templom és Lukács Mihály, az alsócsernátoni Urunk színeváltozása-templom kántora. A szentmésen Torja község előljárói is, dr.Daragus Attila, polgármester, Luka Medárd alpolgármester, valamint több önkormányzati képviselő is részt vett.
Csíksomlyó 2022
Idén is, dr.Daragus Attila, Torja község polgármestere tovabbította a torjaiak imaszándékát a lovas zarándokokon keresztül a csíksomlyói pünkösdi búcsúra.
A polgármesteri hivatal a TISZ közreműködésével 2022 június 1-én Gyermeknapot szervezett a Hivatal udvrán. A szülők társaságában 110 gyermek vett részt a reggeltől estig tartó programon. A község előljárója meleg ebéddel és fagyival kedveskedett a résztvevőknek.
2022 május 1-én, a már hagyománnyá vált Majálison, a Torja területén levő "Lövődén" közel 450 liter csülökpörkölt készült a, közel,150 résztvevő számára.
Idén, 2022-ben, 17 szekérrel és lóháton 140 személy vett részt a felvonuláson, Kézdivásárhelyen, valamint az önkormányzat képviselői koszorúkat elhelyezve megemlékezést tartottak Torja területén.
Az önkormányzat udvarán temettük el a telet a Péter Barna által vezetett Bálványosvár Fiai Egyesület tagjaival, akik, miután Kézdivásárhelyről hazatértek több portán is előadták műsorukat.
A délután 5 órakor kezdődő farsangtemetés során a menyasszony, vőlegény, siratóasszonyok és a pap társaságában, muzsikaszó kiséretében vettek búcsút Illéstől.